Neked nem mondtam el! Neked semmit sem mondtam el. Semmi olyat, amit el kellett volna. Tudod, nagyon kedveltelek. Te voltal a nagyon sok kozul az egy. Az az egy, aki ertelmes volt, aki okos volt, aki tudta, hogy mirol beszelek, mire gondolok. Te voltal az, aki megertett.

Te megismertel. Te tudtad, hogy ki vagyok. Te tudtad, hogy mit akarok. Neked elmondtam, mert te ertetted. De ezt sosem mondtam el.

Iszonyatosan feltem. De ezt sem mondtam el.

Na nem toled! Toled sosem! Az eloitelektol. Gyava voltam, kurvara. Nem mertem egy olyan emberrel egyutt lenni, akinek sotetebb a borszine. Pont abban a varosban, ahol elek, ahol ismernek. GYAVA!!!

Akkora betukkel irnam fel minden falra, minden papirra, minden transzparensre, minden molinora, mindenhova, amekkoraval csak tudnam, hogy legyen VEGE. Vege az itelkezesnek, a bantalmazasnak, az eloiteleteknek, a gyavasagnak.

GYAVA voltam felvallalni ezt a barataim elott, a "barataim" elott, az ismeroseim elott, azok elott, akik ismernek/akkor ismertek.

Nem ment. Nem miattad! Rohadtul nem! En akartam, hogy menjen, en akartam, hogy eros legyek, en akartam, hogy kepes legyek erre. De az igazsag az, hogy kibaszottul gyenge es foleg leginkabb gyava voltam.. Tudod, en imadtam veled beszelni, beszelgetni, mert okos vagy, es kedves, meg jofej es mindig tudtad azt, hogy mivan, meg mirol beszekek es tulajdonkeppen te vagy/voltal az, akire vartam. En szerettem azt, aki TE vagy, mindennel egyutt.

Tudod mit gondoltam akkor?

Azt gondoltam, hogy nekem pont egy ilyen emberre van szuksegem, mint Te. En azt gondoltam, hogy nekem Rad van szuksegem. De csak azok utan, hogy mindent elmondtam.

Feltem az eloiteletekkel kapcsolatban, feltem, hogy masok majd rossz szemmel neznek ram miattad. De igazabol feltem, hogy bantanak teged, bantanak engem, vagy bantjak azt, ami egyutt lehetnenk. Vagy lehettunk volna. 

En akartam, en nagyon akartam veled akkor.

Es tudod, Te vagy az, akinek ezt majd egyszer elkuldom, mert Te vagy az, akinek tartozom ennyivel. Amugy mindig hianyzol. 

Eveket vettel el az eletembol anelkul, hogy valaha is kozunk lett volna egymashoz ugy igazan. Fuggtem. Kokemenyen radfuggtem. Tudod, sosem mondtam el, ami akkor bennem volt. Tudtam, hogy ugysem ertened, hogy mirol beszelek, ugysem fognad fel. Sokat bantottal, de igazabol rohadtul mazochista voltam, ahogy mindig. Valahol melyen azert elveztem en ezt.

3 nap. Evente 3 napot kaptam beloled, azt viszont ugy, mintha minden napot igy toltenenk. Sosem mondtam el, milyen rohadtul sokat jelentettel nekem, hogy mennyire nem letezett rajtad kivul mas. Azt, hogy mennyire nem voltam hajlando elfogadni, hogy nekunk ennyi jutott. Evekig emesztettem magam miattad. 

Nem tudom mit mondanek, ha egyszer ujra talalkoznank - bar azert valljuk be, erre nem sok esely van. Lehet, hogy elmeselnem, hogy mar hetekkel a talalkozasaink elott mennyire keszultem mar, mennyire vartalak es mennyire nem tudtam masra gondolni. Aztan, hogy miutan elmentel, napokig csak fekudtem a sotet szobaban, mint valami depresszios es nem ertettem, hogy miert kell ez nekem. Azt, hogy nem voltam hajlando emberek koze menni, nem akartam senkit latni rajtad kivul. Vagy azt, hogy mikor osszevesztunk eldontottem, hogy eros leszek, megszakitok veled minden kapcsolatot, es lezartnak tekintem a dolgot. Es aztan azt is elmondanam, hogy termeszetesen ez sosem tortent igy, mire kezdtem kikaszalodni az onsajnalatbol te mindig elokerultel es en mindig engedtem.

Talan azt is elmondanam, hogy evekig nem tudtam senkihez kotodni, senki nem erdekelt igazan, mindenkiben teged kerestelek. Sok embert bantottam akkor ugy, ahogy te bantottal engem, ahogy te jatszottal. Neked ez mindig csak egy rohadt jatek volt. 

De mar nem banom, hogy nem mondtam el. Nem is igazan hiszem, hogy megertetted volna. Tudod, egy percet sem sajnalok abbol, amit rad pazaroltam. Megerosodtem, mar mashogy latom a dolgokat, mar nem fuggok senkitol, nem betegszem bele abba, amit nem ertek, amit nem erek el. Ezeket egy kicsit neked is koszonhetem.