Eveket vettel el az eletembol anelkul, hogy valaha is kozunk lett volna egymashoz ugy igazan. Fuggtem. Kokemenyen radfuggtem. Tudod, sosem mondtam el, ami akkor bennem volt. Tudtam, hogy ugysem ertened, hogy mirol beszelek, ugysem fognad fel. Sokat bantottal, de igazabol rohadtul mazochista voltam, ahogy mindig. Valahol melyen azert elveztem en ezt.

3 nap. Evente 3 napot kaptam beloled, azt viszont ugy, mintha minden napot igy toltenenk. Sosem mondtam el, milyen rohadtul sokat jelentettel nekem, hogy mennyire nem letezett rajtad kivul mas. Azt, hogy mennyire nem voltam hajlando elfogadni, hogy nekunk ennyi jutott. Evekig emesztettem magam miattad. 

Nem tudom mit mondanek, ha egyszer ujra talalkoznank - bar azert valljuk be, erre nem sok esely van. Lehet, hogy elmeselnem, hogy mar hetekkel a talalkozasaink elott mennyire keszultem mar, mennyire vartalak es mennyire nem tudtam masra gondolni. Aztan, hogy miutan elmentel, napokig csak fekudtem a sotet szobaban, mint valami depresszios es nem ertettem, hogy miert kell ez nekem. Azt, hogy nem voltam hajlando emberek koze menni, nem akartam senkit latni rajtad kivul. Vagy azt, hogy mikor osszevesztunk eldontottem, hogy eros leszek, megszakitok veled minden kapcsolatot, es lezartnak tekintem a dolgot. Es aztan azt is elmondanam, hogy termeszetesen ez sosem tortent igy, mire kezdtem kikaszalodni az onsajnalatbol te mindig elokerultel es en mindig engedtem.

Talan azt is elmondanam, hogy evekig nem tudtam senkihez kotodni, senki nem erdekelt igazan, mindenkiben teged kerestelek. Sok embert bantottam akkor ugy, ahogy te bantottal engem, ahogy te jatszottal. Neked ez mindig csak egy rohadt jatek volt. 

De mar nem banom, hogy nem mondtam el. Nem is igazan hiszem, hogy megertetted volna. Tudod, egy percet sem sajnalok abbol, amit rad pazaroltam. Megerosodtem, mar mashogy latom a dolgokat, mar nem fuggok senkitol, nem betegszem bele abba, amit nem ertek, amit nem erek el. Ezeket egy kicsit neked is koszonhetem.