Neked nem mondtam el! Neked semmit sem mondtam el. Semmi olyat, amit el kellett volna. Tudod, nagyon kedveltelek. Te voltal a nagyon sok kozul az egy. Az az egy, aki ertelmes volt, aki okos volt, aki tudta, hogy mirol beszelek, mire gondolok. Te voltal az, aki megertett.

Te megismertel. Te tudtad, hogy ki vagyok. Te tudtad, hogy mit akarok. Neked elmondtam, mert te ertetted. De ezt sosem mondtam el.

Iszonyatosan feltem. De ezt sem mondtam el.

Na nem toled! Toled sosem! Az eloitelektol. Gyava voltam, kurvara. Nem mertem egy olyan emberrel egyutt lenni, akinek sotetebb a borszine. Pont abban a varosban, ahol elek, ahol ismernek. GYAVA!!!

Akkora betukkel irnam fel minden falra, minden papirra, minden transzparensre, minden molinora, mindenhova, amekkoraval csak tudnam, hogy legyen VEGE. Vege az itelkezesnek, a bantalmazasnak, az eloiteleteknek, a gyavasagnak.

GYAVA voltam felvallalni ezt a barataim elott, a "barataim" elott, az ismeroseim elott, azok elott, akik ismernek/akkor ismertek.

Nem ment. Nem miattad! Rohadtul nem! En akartam, hogy menjen, en akartam, hogy eros legyek, en akartam, hogy kepes legyek erre. De az igazsag az, hogy kibaszottul gyenge es foleg leginkabb gyava voltam.. Tudod, en imadtam veled beszelni, beszelgetni, mert okos vagy, es kedves, meg jofej es mindig tudtad azt, hogy mivan, meg mirol beszekek es tulajdonkeppen te vagy/voltal az, akire vartam. En szerettem azt, aki TE vagy, mindennel egyutt.

Tudod mit gondoltam akkor?

Azt gondoltam, hogy nekem pont egy ilyen emberre van szuksegem, mint Te. En azt gondoltam, hogy nekem Rad van szuksegem. De csak azok utan, hogy mindent elmondtam.

Feltem az eloiteletekkel kapcsolatban, feltem, hogy masok majd rossz szemmel neznek ram miattad. De igazabol feltem, hogy bantanak teged, bantanak engem, vagy bantjak azt, ami egyutt lehetnenk. Vagy lehettunk volna. 

En akartam, en nagyon akartam veled akkor.

Es tudod, Te vagy az, akinek ezt majd egyszer elkuldom, mert Te vagy az, akinek tartozom ennyivel. Amugy mindig hianyzol.